A palackba zárt elegancia

A palackba zárt elegancia

cart
0
Üres
 x 
A kosár üres

Boros programok


Egy hétvége a Cabernet Franc jegyében.  Konferencia, közönségnap, tematikus vacsorák, szakmai beszélgetések.

2016. November 18-19.-én minden a Villányi Francról, azaz a Cabernet Francról fog szólni Villányban. Idén egy újabb fejezetet írunk a Villányi Franc történetébe, hiszen azokat az európai bortermelőket invitáltuk Villányba, akik hisznek a cabernet franc fajtában és önállóan készítenek belőle bort. A történetnek Ön is részese lehet, amihez nem kell más tenni, mint 2016. november 18-án és/vagy 19-én Villányba venni az irányt.

FRANC&FRANC - Villány invites Europe konferencia

November 18.-án második alkalommal kerül megrendezésre az a szakmai konferencia, ahol a villányi termelők mellett Európa több országából is érkeznek olyan borászok, akik nagyobb mértékben foglalkoznak a Franc fajtával. A szakma mellett számos újságíró és szaktekintély is megszólal a konferencián. Nagy öröm számunkra, hogy előadóként két Master of Wine is megtiszteli rendezvényünket, Elizabeth Gabay és Caroline Gilby is elfogadta meghívásunkat.
A rendezvény célja: A külföldi és hazai borászati sajtó, bloggerek valamint a közönség megismertetése a Villányi Franc-nal. Bemutatjuk a cabernet franc sokszínűségét villányi és európai borászok, Master of Wine-ok segítségével mesterkurzusokon.
A szakmai tanácskozáson neves szakértők tolmácsolásában kóstolhatunk meg ritkaságszámba menő hazai és külföldi borsorokat, vehetünk részt exkluzív mesterkurzusokon.

A konferenciára és a mesterkurzusokra már minden jegy elkelt !


FRANC&FRANC - Villány invites Europe kóstolónap

2016. november 19-án, szombaton a villányi pincékben túrázva ismerkedhetünk meg a legújabb és már piacon levő Villányi Franc-okkal. A kóstolónapra válogatott hazai borok mellett más európai borvidékekről is érkeznek vendégpincészetek, akik szintén bemutatják cabernet franc boraikat.

A programot kora délelőtt köszöntő és napindító koccintással kezdjük, majd öt kóstolóhelyszínen várhatóan mintegy 25-30 villányi és külföldi pincészet boraival ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A pincészetek közötti közlekedést buszokkal biztosítjuk.

Részvételi díj: 15 000 Ft/fő

A részvételi díj tartalmazza: a borkóstoló nap minden tételének kóstolását; az egyes helyszínek közötti transzfert; a kínált borkorcsolyákat, falatkákat; egy kóstolópoharat; kóstolófüzetet jegyzetelési lehetőséggel; emlékül egy Villányi Franc dropstopot.

A résztvevők létszáma korlátozott, ezért előzetes foglaláshoz kötött!

Regisztráció

Egy nap, 5 helyszín,

20 pincészet több mint 30 Cabernet Franc.

 

Csekkolj be...


Vacsorázz velünk a nagy kóstoló után.

A hosszú nap és a kiváló borok után tarts velünk a beszéljük meg együtt a nap történéseit egy kiadós vacsora mellett.

Részletek és jelentkezés!







 

Ajánlataink

Pihentető hétköznapok Villányban

Kellemes séták, borospincék hangulata és sok finom villányi bor kóstolása… ez vár Önre, ha ezt...

BorZsongás 20.24

A tavasz első fesztiválja nem is lehetne más, mint a BorZsongás. Egy könnyed, laza, kötetlen...

Márton napi Vigadalom 2023

„ Aki Márton napján új bort nem iszik, egész évben szomjazik !”

Elérhetőség

GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE
H - 7773 Villány, Diófás u. 1.
+36 72 592 009
info@geretamas.hu panzio@geretamas.hu

Bővebben

Klubkártya

Klubkártya

Csatlakozz hozzánk

Bővebben

Virtuális séta

Virtuális séta

Nézz körül nálunk

Bővebben