A palackba zárt elegancia

A palackba zárt elegancia

cart
0
Üres
 x 
A kosár üres

Hírek

A villányi eredetvédelmi rendszer 2006 óta szabályozza a villányi borok forgalomba hozatalát. Erre a már jól ismert szabályozásra építette pincészetünk a borcsaládjait, ami azt jelentette, hogy a 2005-ben elfogadott classicus és prémium kategória volt az irányadó.

2016-ban egy új vonal látott napvilágot, ami a fiatalos és új stílusú borokkal nem illett a jelenlegi sorozatokba. Így eljött az idő hogy továbblépjünk.  
Az új termékcsalád megjelenésével 2017-től A GERE TAMÁS & ZSOLT brand, immáron három jól elkülönülő márkát foglal magába.

Az új Gere Zsolt logóval ellátott sorozat olyan tételeket kíván bemutatni a nagyközönségnek, amik csak kis mennyiségben készülnek, vagy stílusukban kissé eltérnek az eddig megszokott boroktól. Ilyen például a könnyed, lendületes és illatos Muscat Ottonel vagy a néhány száz palackot rejtő dűlőszelektált Kékfrankos, a Kopár-dűlőből.  A borok kötöttség nélkül készülnek: a borász az adott évben mindig a számára különleges, egyedi, stílusában hasonló tételekből készíti el a borokat. Így nem biztos, hogy minden évben ugyan azon fajta kerül majd a már jól megismert név mögé. Az új sorozat 4 taggal indult.

A Gere Tamás sorozat továbbra is a már jól ismert Klasszikus tételeket tartalmazza. A jelenleg mindenki számára jól ismert Gere Tamás címkékkel kerülnek forgalomba. Ez a címkecsalád már a változás küszöbén áll. A letisztult, elegáns címkékkel reményeink szerint nemsokára Ti is találkozhattok. Ez a kategória a minden évben elkészített könnyű, gyümölcsös, reduktív, illetve esetenként nagyfahordós borokat tartalmaz.

A Gere Tamás & Zsolt sorozat a prémium kategória, melynek tagjai sokkal kifinomultabbak, részletgazdagabbak. A kizárólag kiemelkedő évjáratokban elkészült tételek mind-mind magukban hordozzák a fajta- és a terroir jegyeit. A gyümölcsös és zamatban gazdag borok nem a hatalmas test és magas alkohol által válnak kiemelkedővé, inkább a megfelelő egyensúly, a sokszínűség és az ízek harmóniája teszi naggyá őket.  A letisztult arculat már külsőleg is az elegánsabb vonalat hivatott képviselni. A jelenleg 7 tételt számláló „hegyvonulatos” borok, mind fajtabort takarnak, melyek Villány legjobb dűlőiből kerültek a palackba. A sorozat további tételekkel is bővült, melyek a dűlőválogatás, illetve a pincészet prestige borai.

A 2013-as évben debütált Dűlőválogatások elegáns, letisztult ízvilágukkal emelkednek ki a sorból. A sorozat célja hogy csak egy különleges dűlőből származó, kiemelkedő évjáratot mutasson be.

A csúcs kategóriában a pincészet presztízs borai találhatóak. Az Aureus Cuvée, egy bordeaux-i házasítás, mely eleganciájával és részletgazdagságával hódít, valamint a Superprémium kategória előfutára a Villányi Franc – Várerdő-dűlő, ami egy 100 százalék Cabernet Franc-ból készített bor.  

A megújulás fontos és mindig valami jobb irányba vezető úton indít el minket. Az új sorozat megjelenésével és a jelenlegi termékpaletta átalakulásával reméljük, hogy nagyobb és szélesebb fogyasztói közönséget tudunk majd elérni.

 

 

Ajánlataink

Pihentető hétköznapok Villányban

Kellemes séták, borospincék hangulata és sok finom villányi bor kóstolása… ez vár Önre, ha ezt...

BorZsongás 20.24

A tavasz első fesztiválja nem is lehetne más, mint a BorZsongás. Egy könnyed, laza, kötetlen...

Márton napi Vigadalom 2023

„ Aki Márton napján új bort nem iszik, egész évben szomjazik !”

Elérhetőség

GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE
H - 7773 Villány, Diófás u. 1.
+36 72 592 009
info@geretamas.hu panzio@geretamas.hu

Bővebben

Klubkártya

Klubkártya

Csatlakozz hozzánk

Bővebben

Virtuális séta

Virtuális séta

Nézz körül nálunk

Bővebben