Újdonságok
Portugieser 2011 - Pinot Noir 2008 - Páratlan 2009 - AUREUS 2007
Portugieser 2011- egy vörös vallomása 2011-ből
Elérkezett az idő, hogy napvilágot lásson kedvenc kis vörösünk a Portugieser új évjárata. Egy könnyed vörös, mely szint vihet mindennapjainkba. Ne várjon, tovább fedezze fel velünk.
Korán és jól indult a tavasz, mely idővel egy kicsit lendületet veszetett. A nyár eleje csapadék nélkül telt, kissé hűvösebben, de az év közepére extrém meleggel érkezett a nyár, ami egészen a szüret végéig kitartott. Szép napos meleg ősszel zártunk. 2009-es évhez hasonló borokra készülhetünk. Nagy és elegáns borokat zárunk majd palackba.
A feldolgozásnál tradicionális eljárást, és hideg macerációt váltakozva (25 – 32 C fokon) erjesztettük, majd nagy részét kóracél tartályban, kisebb részét (30%) használt tölgyfahordóban érleltük majdnem 4 hónapig. Az almasav bontás az erjedés után rögtön lezajlott. A portugiesert az év folyamán több tételben palackozzuk.
Pohárba kerülve tiszta bíbor színnel találkozunk. Az illat sem várat magára, érkeznek a friss gyümölcsök, a meggy és a málna fanyarsága melyet egy édeskés vonal tesz hivalkodóvá. Az ízek sokrétűek, a fanyar édes érzet elegáns játéka meghatározó élménnyel tölti meg szánkat. Friss, üde vörösünk háttérben azért megbújik némi krémesség. Könnyed vörösünk, igazi vallomása a 2011-es évnek.
Ajánljuk a hétköznapok megszépítésére, bűneink bocsánatára.
Rendelje meg most pincei áron webshopunkból.
Pinot Noir 2008
Pincészetünk táján nem csak az újév köszöntött be januárral hanem Pinot Noir-unk új évjárata is. A klasszikus kategória legfranciább képviselője 2008-ból repíti az emlékeket egyenesen a poharunkba.
A Zuhánya –dűlő, a Fekete – hegy és a Várerdő termése már a szüret elején (szeptember eleje) bekerült a pincébe.
A 2008-as év jellemzői, hogy a rügyfakadás és virágzás később kezdődött, mint 2007-ben. Meleg, párás nyár volt, ami felgyorsította az érési folyamatot. Megfelelő volt a csapadékmennyiség és a napsütés. Az augusztusi hirtelen meleg hatására a szőlő betöppedt minek hatására koncentrálódtak az ízek, ezért hirtelen és gyors szüretre kényszerültünk. A területünkről külön külön szedtük a klasszikus és a prémium termést.
A bort 18 hónapig érleltük 5 hl-es új és használt tölgyfa hordóban az érett alapanyag végett. A kóstolás után került palackba az egész tétel klasszikus címkével.
Illatában a fekete cseresznye, némi vanília enyhe füstbe burkolózva és a gyógynövények halvány játéka bújik meg. Kortyolva az érett gyümölcsök vezetik a sort, ahol a borsmenta mellé ismételten beköszönnek a hordós jegyek. Elegáns és hosszú utóíz zárja a sort.
Rendelje meg most webshopunkból, hogy minél előbb poharából élvezhesse.
Páratlan 2009
Eltelt egy év mióta piacra került az azóta már nagy sikernek örvendő Páratlanunk. Nagy reményekkel engedtük útjára tavaly nyáron. Eleinte fogtuk a kezét, ahogy egy jó anya az elsős kisgyermekének, de hamar beláttuk, hogy nem igényli a babusgatást. Határozott, céltudatos és életrevaló, kész nagyfiú!
1 év és 16000 palack után, megérkezett a második évjárat 2009-ből. Ahogy a kisfiú, Páratlanunk is évről évre komolyodik, persze a maga huncutságával.
Az új évjáratban sem változtattunk a már jól bevált házasításunkon. Kékfrankos alappal 40%, Pinot Noir és Merlot 20 %- 20 % míg Cabernet Sauvignon és Portugieser 10 % - 10 % járult a hozzá a sikerhez. A különböző fajtákat most is külön szedtük és külön kezeltük, majd hosszas kóstolgatás után házasítottuk és palackoztuk. Palackozás után még 1 évet érlelődött a pince mélyén.
Egy jó évjárat egy még jobb bor:
2009-ben az átlagosnak mondható telet korai virágzás követte. Jégesőkkel és nagy meleggel tarkított változatos nyár következett. A korai szüretet a meleg és száraz ősznek köszönhetjük. A borok gyümölcsösek, és szép savval rendelkeznek.
Tiszta, elegáns szín fogad a pohárban. Határozott, intenzív illat és íz jegyek. Ahogy az elődjénél, most is jól kivehetők a kékfrankosra utaló jegyek. Meggy, és más piros bogyós gyümölcsök, kis füstösség, némi csokoládé a háttérben. Szép savgerinc, mely kellően komoly testet ölt magára. Tudja mit várunk tőle és azt is hozza. Friss és mégis elegáns. Könnyen és jól iható bort rejt a palack. Befejezésként szép tartalmas, hosszan elnyúló korty zárja a sort; de ne is várassuk magunk sokáig, rögvest nyissunk egy újabb palackkal.
Benne van minden, és benne van mindenben.
Továbbléptünk – mostantól a jelszó:
NEXT GENERATION 2010
Valamikor nem csak az évjáratok jönnek - mennek, hanem a borok nevei, címkéi is. Nálunk sincs ez másképp. Ebben a hónapban nem csak egy jól ismert évjárattól búcsúzunk, - majd köszöntünk egy ujjat- hanem egy névtől és egy címkétől is! Részben….
NEXT GENERATION – CABERNET SAUVIGNON 2010
Régi ismerős, új köntösben….
Keresse borunkat a hipermarketekben és a vinotékákban, vagy rendelje meg most webshopunkból.
Aureus 2007 – Teremhet arany a föld felett is
Talán nem meglepő hogy pincészetünk csúcsborát Villány legjobb területin (Kopár és Várerdő dűlők) található tőkékről szüreteltük. Az átlagosan 8-10 éves tőkékről mindössze 1 kg termés került a pincébe 2007. október végén, valamint november elején.
Az eddigi legmelegebb tél, a május végi virágzás, júliusi forróság, a jótékony augusztusi eső és a száraz, meleg ősz mind mind ideális és kedvező időjárás következtében kiváló minőségű alapanyagot sikerült szüretelnünk.
A fajtákat külön erjesztettük és közepesen égetett, magyar tölgyből készült hordókban érleltük, melyek mellett felfedezhető volt egy egy francia és amerikai fából készült hordó is. A cuvée-t 22 hónapos pihenés után állítottuk össze a következő arányokkal: Cabernet Franc és Merlot 40-40 %, Cabernet Sauvignon 20%.
A már kész bort 2009 augusztusában töltöttük palackokba és zártuk immáron a villányi pincénk mélyére.
A folyamatos babusgatás mellett óvtuk, figyeltük, hogy válik kisfiúból érett férfivá.
Most hogy elérkezett az idő, útjára bocsátjuk és engedjük, hogy valóra váltsa mindazt, ami benne van.
A pohárba kerülve tiszta illatok fogadnak. Erdei gyümölcsök és hordófűszerek megfelelő aránya egy már összeforrt bor benyomását kelti, bár még igencsak pályája elején jár. Az arányos tannin és alkohol még komplexebbé varázsolja. Már most behízelgő, de mégis nagy jövő elé néz, hiszen van benne elegancia és potenciál.
Készítsünk hozzá egy komolyabb sültet vagy vadat, körteként pedig erdei gombát vagy erdei gyümölcsöket mártás formájában.
Fiatal kora ellenére az évek során számos borverseny zsűrije elismeréssel és magas pontszámmal díjazta. Köztük az egyik legnagyobb elismerés, hogy 2010-ben a Tonella Prestige Reserve borversenyen kategória győztes lett.
Készült:mindössze 10.000 palack
Csúcsborunk már elérhető webshopunkban és hamarosan a vinotékák polcain.




